Többgenerációs Házak

Német szövetségi program a generációk közötti szolidaritás elősegítésére

A többgenerációs házak elnevezésű szövetségi program a generációk (fiatalok, idősek, középkorúak) aktív együttélését támogató projekt, amely 2017-ben indult. A programban a különböző korosztályok bevonásán túl, az aktív együttélésen van a hangsúly, vagyis, a projektben részt vevők vállalják, hogy egy háztömb lakóiként közös tevékenységekben vesznek részt azért, hogy kialakuljon a közösségi lét és a szolidaritás a különböző generációk között. A programban az életkori csoportok mellett más módon is ügyelnek a társadalmi sokszínűség megjelenítésére: a lakók között megtalálhatóak nem csak a különböző korosztályok, hanem családok és egyedülállók is különböző társadalmi háttérrel.

A program fontos célja a társadalmi integráció, az egyéni szintű aktív társadalmi szolidaritás elősegítése, valamint fontos az is, hogy az egy épületben együtt élő családok saját elhatározásukból vegyenek részt a programban.

Az épületekben kialakításra kerülnek közösségi helyiségek, ahol a lakók egymással megismerkedhetnek, beszélgethetnek. Ez a közösségi tér lehet egy kávézó, játékszoba, találkozópont. A közösségi hely sokféle programot kínál minden generációnak (kreatív foglalkozások, tréningek, nyelvtanfolyamok, internetes tanfolyamok). A program alapja az önkéntes elkötelezettség a lakók részéről, amely lehetővé teszi a valóban aktív együttélést.

A program finanszírozását a központi, a szövetségi és önkormányzati költségvetés közösen támogatja. A szövetségi többgenerációs házprogramban finanszírozott házak évente 40 000 eurót kaptak, ebből 30 000 eurót a Szövetségi Család-, Idősek, Nők és Ifjúsági Minisztériuma és 10 000 eurót az adott önkormányzat. 2020-ban az összes multigenerációs ház további 10 000 euróval emelt szövetségi támogatást kap, így évi 50.000 euró áll rendelkezésre.

A programban jelenleg 540 ház vesz részt, egyértelműen pozitív a visszajelzés a programban érintett házak és önkormányzatok részéről.

2018-ban a Család-, Idős-, Nő- és Ifjúságügyi Szövetségi Minisztérium díjat alapított négy kategóriában a többgenerációs házak részére:

  1. kultúra- és szabadidős kínálat
  2. képzés, tanácsadás, támogatás
  3. részvétel, közreműködés
  4. integráció

2021-től a program középpontjába a társadalmi kohézió és a demokrácia megerősítése, a digitális készségek és elkötelezettség előmozdítása, valamint az ökológiai fenntarthatóság témája került. Négy keresztmetszeti feladat alkotja a szövetségi programban a többgenerációs házak munkájának koncepcionális keretét. A többgenerációs házaknak ezeket kell figyelembe venniük a konkrét megvalósítás során: a generációk közötti munkát, a részvételt, az önkéntes elkötelezettséget és a társadalmi térorientációt.

A "Többgenerációs Ház. Együtt - Egymásért" elnevezésű szövetségi program előző szakaszában, 2017-2020 között, kidolgozták a "Többgenerációs házak munkájukra vonatkozó minőségi kritériumok" katalógusát, amelyet minden ház használhat a közös gondolkodásra és önértékelésre. 2021-től a többgenerációs házak kötelesek rendszeresen elvégezni egy felülvizsgálati folyamatot, amelyben a helyi önkormányzat is részt vesz, valamint a szövetségi program értékelésével megbízott programpartner segíti a többgenerációs házakat a megfelelő felülvizsgálat végrehajtásában.  

Részletes bemutatás/ elérhetőség:

https://www.bmfsfj.de/bmfsfj/themen/engagement-und-gesellschaft/mehrgenerationenhaeuser/mehrgenerationenhaeuser-74018