A könyv a HIV-vel élők én-(re)konstrukciójának folyamatára koncentrál 28 mélyinterjú elemzésén keresztül. Az én-elbeszélések elemzésének a célja, hogy a narratív rétegek szétszálazásának eszközével beazonosíthatóvá váljanak azok az identitásképző elemek – a gyakorlatban: szövegegységek –, melyek mintázatként jelennek meg az én-elbeszélésekben, ezáltal biztosítva azt a narratív réteget, ami csoportidentitást konstruál az elbeszélők számára. Mivel ez a „kívülről” érkező szövegréteg alapvetően egy stigmatizált diskurzus része, ezért maga a HIV-vel élő elbeszélő is stigmatizálja önmagát, internalizálja a stigmát. Az internalizációnak kiemelt/kiemelendő jelentősége van abból a szempontból is, hogy a HIV-vel élő személy nincs a testén megjelölve, így a társadalom többi tagja számára nem beazonosítható addig, míg önmaga fel nem fedi pozitív-státuszát. Az internalizáció az oka annak, hogy a mások előtt fel nem fedett státuszú HIV-vel élő emberek is stigmatizált csoporttagságú identitással rendelkeznek. A stigma jelenléte pedig mind az elbeszélők számára, mind a társadalom HIV-negatív státuszú tagjaira nézve erősíti a rejtőzködést, a titkolózást, a téma elhallgatását, így akadályozva meg, hogy hatékony(abb) HIV-prevenciós stratégiák váljanak kidolgozhatóvá. A társadalmi kirekesztés és stigmatizáció figyelembevétele elengedhetetlen, amikor HIV/AIDS prevenciós stratégiák kidolgozására kerül sor, különös tekintettel az MSM populációt célzóknál. Tehát a hatékony HIV/AIDS prevenciós programoknak elsődleges feladatai közé tartozik, hogy felszámolják a HIV/AIDS-hez és a homoszexualitáshoz kötődő stigmákat.