Nincs olyan, hogy környezet. Nem élhetünk autonóm módon. Szoros kölcsönhatásban vagyunk mindennel, és erre durván emlékeztetnek minket a természeti katasztrófák és a vírusok, írja a Die Zeit német hetilap.

A júliusi árvízkatasztrófa hatalmas károkat és sok emberéletet követelt a németországi Ahr-völgyben. Az okok és következmények felderítésében hasznos lehet a völgyet jól ismerő Wolfgang Büchs biológussal készített interjú a Riffriporter-en. Elmondása szerint korábban is voltak árvizek, de a júliusi minden eddigit felülmúlt. Egy nap alatt 120 mm csapadék hullott le, ami pár óra alatt óriási vízszintemelkedést okozott. Altenahr-nál például július 13-án 23 órakor még normális, 70 centiméteres vízszintet mértek. Ez július 14-én 13 órára 105 centiméterre, este 7 órára pedig 242 centiméterre nőtt. Július 15-én éjjel három és négy óra között tetőzött 574 centiméterrel, ami összesen több, mint öt méteres vízszintemelkedés.

Nézze meg infogarfikánkat az árvízkatasztrófáról itt. 

Dernau elöntött városa

Forrás: Riffriporter - Christoph Hardt / Geisler-Fotopres

 

Bünch szerint az elmúlt években elkövetett emberi hibák sorozata miatt történt a katasztrófa. A területre jellemző kőzet egyáltalán nem nyeli el a vizet, ennek ellenére tovább rontották a talaj vízfelfogó képességét. Már a 19. században elkezdték a természetes tölgy-bükk erdőket a gyorsan növekvő és ezért jövedelmezőbb lucfenyőkre cserélni. Az 1970-es években kiegyenesítették a patakokat, kiirtották a partmenti növényzetet, vízelvezető csatornákat hoztak létre a lejtőn függőlegesen futó szőlősökben, melyek termesztési gyakorlata egyszerűen nem illik ehhez a tájhoz - vízmegtartás szempontjából jobb lenne, ha a szőlőültetvények horizontálisan futnának nem pedig vertikálisan. A jó vízelnyelő képességű gyepeket kukorica váltotta fel az állatok etetésére, az utcákat, kereskedelmi területeket pedig burkolattal látták el. Mindezek együttes hatására tudott a csapadék ilyen gyorsan lefolyni a településekbe.

Kisebb gátakat már a 19. században is építettek, az 1910-es árvíz hatására pedig csapadékvíz tározókat terveztek, ennek megvalósítása azonban forráshiány miatt elmaradt. A kormány évek óta a folyópart revitalizációján dolgozik, hogy nagyobb teret kaphasson ismét a folyó, legyenek árterek, fűzfákat és égereket ültetnek. Bünch helyesnek tartja ezt az irányt, mivel lassítják a víz lefolyását és fontos az Ahr völgye a biológiai sokféleség szempontjából is. Ezek az intézkedések azonban nem elegendőek ahhoz, hogy megvédjék a völgyet egy ilyen extrém eseménytől.

„Az életünket kell megváltoztatni: a szőlészetet, az autózást, a lebetonozást, a fajkihalást, az agráriumot, a táplálkozást, a házépítést és még sok minden mást. Vagy fölvállaljuk az áldozatokat és hiszünk a segélyalapokban, ha árvíz, epidémia, erdőkihalás jön”- írja Rózsa Sándor német sajtófigyelő, a Zeit cikk fordítója.

Magyarországon is hasonló problémákkal kell szembenéznünk: folyóink árvízvédelmi töltések közé vannak szorítva, élőviláguk lecsökkent, és vízmegtartó képességük is romlott. Ártereik nagy részét a folyószabályozások miatt elvesztették, a WWF adatai szerint a Duna egykori árterének mindössze 20 százalékára szorult vissza, a Tisza hossza pedig kétharmadára csökkent (1419 km-ről 962-re). A WWF Élő folyók programjának célja a hazai folyók természetes ökoszisztémájának megőrzése és állapotuk javítása. Mintaprojektjeik mellett részt vesznek a vizes élőhelyekre vonatkozó jogszabályok kidolgozásában és a lakosság szemléletformálásában.

 

Forrás: WWF ártéri sorozata, 3. rész

 

Kalló Éva