Losonczi Ágnes (1928 – 2024)

„Úgy kell élni, hogy az ember megtartsa a kapcsolatait, hogy elevenen érezze azt, ami a világban történik, hogy nyitott legyen mindenre.”

Losonczi Ágnes polgári családban született Debrecenben, közismereti és zenei tanulmányait a Tiszántúl híres intézményeiben, a Dóczi Gimnáziumban és a Debreceni Zenedében végezte. Történelem szakon diplomázott az ELTE BTK-n. Hosszú és termékeny szakmai pályáján tánc- és zenei, majd társadalomtudományi műveltségét mesterfokra fejlesztette, iskolateremtő szociológussá vált. 1963-tól alapító tagja és 77 éves koráig aktív munkatársa volt az MTA Szociológiai Kutatócsoportjának, majd Intézetének. Ma már elképzelhetetlen kiterjedésű empirikus kutatásaiban szociológusok nemzedékei nőttek fel.

Kutatási területei szerteágazóak, mégis megalapozói különböző szakszociológiáknak:

• 1956-1961: A 19. századi dráma és opera; népdal és néptánc, melyben összekapcsolta a hagyomány és a korszerűség dimenzióit, a mindennapi kultúra és a különösség jellemzőit munkahelyén, a Táncszövetségben és a Népművelési Minisztériumban.
• 1963-1974: A zene társadalmi szerepe, befogadása, zenei mozgalmak. Aspiránsként, majd kutatóként az MTA Szociológiai Kutatóintézetében foglalkozott a témával.
• 1968–1978 között a Békés megyei empirikus kutatás (Életmód: létfeltételek, anyagi és tárgyi viszonyok, történelmi minták továbbélése, mindennapokat vezérlő értékek) vezetőjeként megalapozta a magyar életmód - kutatást és kidolgozta fő gyűjtőkörét és módszertanát.
• 1978–1997 között Zala megyében reprezentatív, empirikus egészségpolitikai, intézményi, népegészségügyi vizsgálatot végzett, feltárva az orvos-beteg viszony aszimmetrikus voltát.
• 1985–1999 között a különböző társadalmi fordulatok okait, az életfordulókat, a gyerekvárás, születés, gyerekek veszélyeztetettségének összefüggéseit, az öregség, az élet utolsó szakaszának meghatározó kérdései foglalkoztatták.
• 1990–1993 között Losonczi figyelme a mindennapi és politikai gyűlölet forrásaira, terjedésére és korlátaira terelődött.
• 1992–2005 között több hullámban a hazai polgárosodás folyamatait vizsgálta a nyertesek és a vesztesek szemszögéből H. Sas Judittal.
• Alapítója és kutatásvezetője 1998–2001 között a Népegészségügyi kutatás Veresegyházán programnak.
• 2005–2009 között visszatért a kezdeti kutatási kérdései egyikéhez: az idő társadalmi és elméleti dimenziói mélyebb megismeréséhez.

Kutatói munkásságát számos díjjal ismerték el: Balázs Béla-díj (1999), Akadémiai Díj (2004), Nemes Nagy Ágnes-díj (2006), A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007) Príma Primissima-díj (2007), Széchenyi-díj (2017), Hazám-díj (2019).

Kutatásainak jelentős részét és a szakmatörténeti életútinterjúját a 20. század hangja Kutatóműhely és Archívum őrzi. 2018-ban így köszöntötte a 70 éves Szalai Júliát intézetünk folyóiratában, a socio.hu-ban. Gyűjteményeit két alkalommal is bemutattuk e folyóiratban, itt és itt.

Emlékét őrizzük.