Két kiállítást rendezett a KDK Kovács Éva születésnapjára

Május 23-án sok-sok szeretett kollégája, tanítványa, barátai és családtagjai körében ünnepeltük meg Kovács Éva születésnapját. Az estébe nyúló rendezvényhez a vendéglátást a család biztosította, amit utólag is köszönünk!

A köszöntő beszédek mellett két kiállítással leptük meg Évát. Az egyiket Ezt festetted nekünk címmel Jakab Miklós rendezte Éva természetfotóiból: a Covid-időszakban indított sorozattal csempészett örömöt Éva barátai és Facebook-ismerősei életébe a bezártság hónapjaiban és azóta is, folyamatosan. A másik, Éva pályatársainak, barátainak és tanítványainak küldeményeiből álló, Hősünk tere elnevezésű tárlat Vajda Róza szervezésében Éva sokféle érdeklődésébe, szerteágazó szakmai tevékenységébe, civil törekvéseibe enged bepillantást.

A kiállítások június 30-ig látogathatók a Humán Tudományok Kutatóháza 1. emeleti galériáján hétköznap munkaidőben. Előzetes bejelentkezés esetén a KDK munkatársai kíséretet és multimédiás eszközöket biztosítanak a teljesebb élmény érdekében.

Az eseményen készült képek itt érhetők el.

 

A Véleményeken túl podcast júniusi adásában Csurgó Bernadett beszélgetett Kovács Évával a szakmai életútjának jelentős állomásait bemutató kiállítás mentén. A Megérteni, megőrizni, hangot adni című adás itt hallgatható meg