Megrendülve tudatjuk, hogy elhunyt Ferge Zsuzsa

Április 4-én életének 93. évében meghalt Ferge Zsuzsa szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, aki 20 éven át (1968 és 1988 között) volt intézetünk meghatározó kutatója. Halála nagy veszteség a magyar szociológus közösségnek.

Fotó forrása: hvg.hu, Reviczky Zsolt

Intézetünk nevében Szikra Dorottya búcsúzik.

Ferge Zsuzsa akadémikus, az MTA Szociológiai Kutatóintézet egykori meghatározó kutatója, osztályvezetője, az ELTE szociális munkás és szociálpolitikus képzés alapító „anyja” kiemelkedő intellektus, kutató és mester volt. Kutatói nagysága elsősorban abban állt, hogy egyszerre volt képes vizsgálni a társadalmi folyamatokat és azokat az intézményeket, amelyek ezeket a folyamatokat (újra)termelték. Egyszerre alkotott akadémiai szociológusként és szociálpolitikusként is: egyrészt kutatóként arra törekedett, hogy a szabad szemmel nem látható társadalmi jelenségek felszínre kerüljenek, másrészt azon dolgozott, hogy az általa elképzelt jobb, egyenlőbb, méltányosabb világot szolgáló szakpolitikák megszülessenek.  

Ferge Zsuzsa többszörös iskola-alapító volt. Úttörő volt a hazai rétegződés-kutatásban és a szegénység vizsgálatában is egy olyan korban, amelyben a politika nem ismerte el az egyenlőtlenségek és a szegénység létét. A Szociológiai Intézetben, ahol két évtizedet töltött (1968 és 1988 között), kollégáival együtt eleinte a munkásnők és a pedagógusok helyzetét, az iskolarendszer egyenlőtlenségek átörökítésében játszott szerepét vizsgálta. Iskola-kutatásai vezették azután tovább a szociálpolitika irányába, amelynek nemzetközileg is magasan jegyzett kutatója lett. Kutatásait mindig szilárd elméleti alapokra építette: elsősorban társadalomfilozófiai, antropológiai, és történeti munkákból merített. Ez a gazdag, a szakmán túlmutató műveltség és érdeklődés tette munkáit különösen izgalmassá.

A hazai társadalmi folyamatokat, mint például a rendszerváltást követően „elszabaduló egyenlőtlenségeket”, globális folyamatokba ágyazva értelmezte. Nemzetközileg is meghatározó a szociálpolitika paradigmaváltásáról, a „szociális individualizálásáról” szóló tézise, mint ahogy az az empirikusan is bizonyított elképzelése is, hogy szabadság és a biztonság nem kell, hogy egymást kizáró társadalomépítő elvek legyenek. A 2000-es évek közepén megadatott neki, ami keveseknek: elméleti eredményeit a gyakorlatban tesztelhette az MTA égisze alatt folyó rövid életű Gyermekszegénység Programban. Az életművét lezáró vaskos kötet (Magyar társadalom- és szociálpolitika – 1990-2015, Osiris, 2017) a rendszerváltás utáni negyedszázad társadalom- és szociálpolitikai tűpontos, és épp ezért szomorú krónikája.

Ferge Zsuzsa sokak számára volt sorvezető. A Ferge-iskola tanítványai (a Ferge-gyerekek és unokák) ma kutatóként, szociális munkásként és szociálpolitikusként, szakértőként állami és önkományzati intézményekben, civil szervezetekben dolgoznak szerte az országban és azon túl is. Egy-egy dilemmával találkozva azt kérdezik maguktól: Most vajon mit csinálna „a Ferge”? Nehéz helyzetekben referencia-pont lett, de nem csak azért, mert megingathatatlan elveit olyan elementáris erővel tudta képviselni, hanem azért is, mert megpróbáltatásokkal teli élete ellenére (vagy éppen emiatt) annyira szeretett élni. Nehéz ettől az élettől búcsúzni.

Nyugodj békében, Zsuzsa!