Sik Endre a Népszavának adott interjút a sport és politika összefonódásáról

Részlet az interjúból:

Czene Gábor: Kijelenthető, hogy nagy tömegek számára a magyar nemzeti identitás része a labdarúgás?

Sik Endre: A sportnak, azon belül a focinak, kiemelt státusza van, akár még a nemzeti büszkeség szempontjából is. Már a klubcsapatok szurkolói megtapasztalják, milyen nagyszerű érzés együtt drukkolni másokkal. Sokaknak egyedül ez adja meg a csoporthoz tartozás élményét, amit máshol alig kapnak meg. Levezethető ebből a nemzettel való azonosulás is. A nemzet egy elképzelt közösség, amely a sporteseményeken, különösen olyan tömegrendezvényeken, mint egy focimérkőzés, láthatóvá és valódivá válik. Tömegek tudnak így a nemzettel együtt és egy időben azonosulni. Máskülönben egy normális embernek nincs napi szükséglete arra, hogy magyarként nyilvánuljon meg. Szurkolás közben viszont éppen az számít a szituációhoz illő viselkedésnek, ha valaki át- és kiéli a magyarságát. Méghozzá olyan helyzetben, ami enyhén emlékeztet ugyan a háborús viszonyokra, de nem folyik vér, a drukkereknek nem kell komoly személyes áldozatot hozniuk. A futball nagyon jó pótszer.

Az interjú folytatása az alábbi linken érhető el: „A kormány nem elégszik meg a régi bűnbakokkal” | Népszava | 2021.07.03.