Albert Fruzsina és Dávid Beáta beszél a bizalmas kapcsolatokról szóló friss kutatásukról (G7 Podcast)

Részlet az "Egyre több a barát, és kevesebb a családtag azok között, akikben a leginkább megbízunk" című G7 Podcastból Stubnya Bencével:

"A Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet kutatóinak (Albert Fruzsina és Dávid Beáta) a Social Networks nevű rangos nemzetközi folyóiratban megjelent új tanulmánya alapján több érdekes változás is történt a kilencvenes évek vége és a 2010-es évek közepe között a magyarok bizalmas kapcsolataiban – ebbe a kategóriába a definíció szerint olyan ismerősök tartoznak, akikkel a felmérés időpontjához képest az elmúlt hat hónapban a fontos problémáikat megbeszélték az emberek.

Ahogy azt mindkét kutató hangsúlyozta, a bizalmas kapcsolatok száma alapján önmagában nem tudunk arra következtetni, hogy a magyarok mennyire számítanak magányos nemzetnek, bár több felmérés is utal a magyarok kapcsolatszegénységére. Nemzetközi összehasonlításban kevés barátról számolnak be a magyarok, de például egy 2018-as felmérésben Kína mellett Magyarországon említették a legkevesebb embert a megkérdezettek, amikor arról kérdezték őket, hogy átlagban hány emberrel voltak napi kapcsolatban."

A beszélgetés meghallgatható a Spotify-on is: