1961-ben zajlott a jeruzsálemi kerületi bíróságon Adolf Eichmann SS alezredes büntetőpere, amelynek eredményeképpen 1962-ben kivégezték. A per hatásához nagyban hozzájárult, hogy az első voltaképpeni globális médiaesemény (Dayan és Katz kifejezése) volt, amelyben közvetett módon bár, de világszerte tömegek vehettek részt. A perrel kapcsolatos nemzetközi (jogi) bonyodalmak, Eichmann Moszad általi elrablása Argentínából vagy Izrael joghatóságának kérdése az eszkalálódó hidegháborús berlini válság közepette a hatvanas évek közepéig élénken foglalkoztatta a publicistákat, az aktivistákat és a szakértőket. Az Eichmann iránti érdeklődést tehát paradox módon a bíróság elé állítása legalább annyira, ha nem jobban befolyásolta, mint tevékeny részvétele a zsidó népirtásban.

Az Eichmann iránti érdeklődés a nyolcvanas évektől nőtt meg újra, immár az „emlékezeti tudományok” és az azzal részben összefüggő holokausztkutatás intézményesülésével a Nyugati világban. Elsősorban a per emlékezeti jelentősége került a kutatók érdeklődésének középpontjába, különös tekintettel az áldozatok „hanghoz juttatásában” játszott szerepe. Ebben az értelemben vált korszakhatárrá az Eichmann-per, megnyitva a „tanú korát” (Annette Wieviorka), amely a hallgatás időszakát váltotta fel. Az Eichmann-per recepciójának emlékezeti túlsúlyán az sem változtatott, hogy 2004-ben lefordították angolra Hanna Yablonka perről szóló monográfiáját, egy évre rá megjelent David Cesarani mítoszromboló könyve Eichmannról, 2011-ben pedig a kerek évforduló alkalmából Izrael számos, a tárgyalás előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos levéltári dokumentumot kutathatóvá tett.

E sajátos recepciótörténet miatt a per korabeli magyar vonatkozásai elhomályosultak, jóllehet a tárgyalás „magyar fejezete” kitüntetett jelentőségű volt, hiszen egyedül Magyarországon irányította Eichmann személyesen a deportálásokat. Cesarani megjegyzése, hogy 1960-ig Eichmann jóformán ismeretlen volt, nemzetközi értelemben helytálló lehet, ám semmiképpen nem áll Magyarországra. További következmény, hogy a témával kapcsolatos hazai kutatások, immár a nemzetközi (Nyugati) emlékezet- és holokausztkutatás részeként, elsősorban arra a kérdésre fókuszáltak, hogy mennyire és hogyan tabusította a Kádár-rendszer az Eichmannal kapcsolatos diskurzust.

Következő műhelykonferenciánk erre a recepciótörténetre kérdez rá, méghozzá annak megalapozó első időszakára, a hatvanas évek első felére összpontosítva. Francois Azouvi kutatásai nyomán az a kiindulópontunk, hogy az Eichmann elleni büntetőeljárás nem közvetlenül fejtette ki a hatását, hanem különféle kulturális közvetítőkön keresztül. Arra keressük tehát a választ, hogyan jelenítették meg Eichmannt a különféle tudományos, közintézmények és diskurzusok, vagy azok nagyhatású értelmezői, és hogy e kulturális közvetítések miképpen alakították a per hatástörténetét.

Időpont: 2021. szeptember 9.
Helyszín: hibrid (B.1.15, MTA HTK, 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.; Online Zoom LINK: https://us06web.zoom.us/j/87292335358?pwd=eXVKdm1Dd0NmNXAxMnh3TW5ZcGNndz09 Passcode: 344448)

Program

9:50 - 10:00 Köszöntés és bevezetés (Zombory Máté)

10:00 – 12:00 Nemzetközi közvetítők
Kaposi Dávid: Hannah Arendt mítosza
Kisantal Tamás: A gonosz banalitása és az engedelmes állampolgár - az Eichmann-per hatástörténetének néhány kulturális aspektusa
Scheibner Tamás: A holokauszt katolikus emlékezete a hatvanas években
Hoffmann Tamás: Az Eichmann-per és az egyetemes joghatóság

13:00 – 14:30 Kelet-európai olvasatok
Zombory Máté: Lévai Jenő és a magyar történeti dokumentáció az Eichmann ügyben
Bohus Kata: «A hohérnak nincs arca.» Az Eichmann-per kelet-német közvetítőinek befolyása a magyar hatástörtenetre
Takács Róbert: Az Eichman-per mint "szocialista médiaesemény"

14:45 – 16:15 Tanúk
Bódi Lóránt: Az elkövető hangja
Jablonczay Tímea: A fragmentált túlélői emlékezet történeti és szemantikai fordulata: Szenes Erzsi tanúságtétele Izraelben és Magyarországon a 60-as években
Kékesi Zoltán: Eichmann és a fasiszta emigráció

16:15 – 16:30 Záró megjegyzések