Illúzió azt hinni, hogy egy-egy tényező megváltoztatása önmagában elegendő a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez.

 

Miközben a fosszilis tüzelőanyagok egyre inkább visszaszorulnak, mint elsődleges energiaforrások az Egyesült Államokban, addig ez egyben megnyit egy másik utat a műanyagok és mérgező vegyi anyagok terjedésének. A pozitív jelenség árnyoldalaira három szakértő mutatott rá egy, a New York Timesban néhány hónapja megjelent cikkben. A szerzők aggasztónak tartják, ha csak egyetlen mutatóra –  például az üvegházhatású gázok kibocsátására – koncentrálunk az éghajlati válság elleni küzdelemben.

Az ENSZ adatai alapján a globális vegyipari termelés 2030-ra megduplázódhat, a Világgazdasági Fórum 2016-os jelentése szerint a műanyaggyártás pedig három-négyszeresére ugorhat 2050-re. Ekkorra várhatóan az óceánban több műanyag lesz, mint hal. A Minderoo Alapítvány nemrégiben végzett tanulmányából kiderült, hogy az egyszer használatos műanyagok az évente előállított mennyiség több mint harmadát teszik ki, melyek 98%-ban fosszilis tüzelőanyagokból készülnek.

A gazdasági szereplők részéről félrevezető az az üzenet, hogy a műanyagokban használt vegyszerek ártalmatlanok, illetve a műanyaghulladékot újrahasznosítják vagy ha nem, akkor azért a fogyasztó a hibás. A valóság az, hogy a műanyaghulladékot gyakran exportálják Afrikába és Ázsiába, ahol nincs kapacitás a hulladék újrafeldolgozására vagy kezelésére. Az Egyesült Államokban ez a hulladék gyakran szemétként kerül a hulladéklerakókba, folyókba, óceánokba. Ami aztán a tengeri emlősök, madarak és az emberek testében is felhalmozódik.

 

Forrás: The New York Times Antonio Bronic/Reuters

 

Mi a szeméthelyzet Magyarországon? A mi szemetünkkel mi lesz?

Statisztikák szerint Magyarországon 2017-ben naponta egy ember átlagosan több mint egy kiló települési hulladékot termelt (a lomtalanításról begyűjtött szemét is a települési hulladék kategóriájába esik). Jelentős visszaesés volt a 2008-as gazdasági válság idején, köszönhetően a kevesebb fogyasztásnak és turistának. 

 

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal, 2018.

 

A budapesti (700.000 tonna/év) települési szilárd hulladék 60%-át legnagyobb kommunális hulladékégetőnkben a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben (HUHA) kezelik. Az eljárás során mindegy 45 ezer háztartás számára elegendő villamos energiát állítanak elő, továbbá az itt keletkező távhő 76 ezer lakásba jut el. Elsősorban Észak-Pestről és Észak-Budáról, Óbudáról érkezik ide válogatás nélkül a kommunális és a lomtalanításokon képződött hulladék. A 2002-es modernizálás óta uniós előírások alapján többlépcsős füstgáztisztítást végeznek, hogy minimalizálják az emissziót. A HUHA legfontosabb feladata az ártalmatlanítás és a térfogatcsökkentés mellett, hogy az újrafeldolgozással nem hasznosítható hulladék ne a lerakóba kerüljön. A termikus hasznosítás után a hulladék térfogata ötödére csökken, a visszamaradt évi 80.000 tonna salakot Pusztazámoron hasznosítják a napi hulladéklerakat takarására.

Ma a Magyarországon keletkező hulladék felét lerakókban helyezik el. Uniós célkitűzés, hogy ezt 2035-ig 10%-ra szorítsuk vissza, mivel az értékes szemét elásása a hulladékhierarchia legalsó szintje. Más EU-s országban sokkal több hulladékhasznosító van, Bécsben például három is, amivel távhőjük közel kétharmadát tudják előállítani. A 91 hektáros Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központba kerül a fővárosi kommunális hulladék 35%-a. 20 millió m3 szemétnek van itt hely, naponta több száz kukásautó érkezik ide, kocsinként 4-6 tonna szeméttel, amit aztán salakkal vagy saját területről kitermelt földdel beborítanak.

 

Forrás: Tóth-Kalló Éva fotója, 2021. Pusztazámor

 

Lerakók esetében a legnagyobb szennyezést a csurgalékvíz okozza, ezért Pusztazámoron hegesztett műanyag lemezekkel szigetelik a területet, a csurgalékot összegyűjtik és tisztítják. A további környezetterhelést EU-s szabványok szerint talajvízfigyelő kutakkal, felszíni vízmintavételi-, levegőminőség-, zaj-, rezgés- és talajvédelmi ellenőrző mérőpontokkal igyekeznek kizárni.

 

Zöld hulladékaink is Pusztazámorra kerülnek, ahol félig zárt rendszerű aktív komposztálással 1 hónap alatt elkészül a humusz. Sajnos megfelelő technológia hiányában zacskóval együtt aprítják, és mivel rendszerszinten nincs átjárás a mezőgazdaság és a hulladékgazdálkodás között, az előállított komposztot 90%-ban csak biomasszaként tudják értékesíteni égetés céljából. A körforgásos gazdaság így sajnos itt sem tud megvalósulni, az anyagáramlás egyirányú marad - az értékes komposztot elégetjük, máshol meg műtrágyával pótoljuk a hiányzó tápanyagot.

 

Ennek nem kell így lennie. Első lépés az olaj- és gáziparnak nyújtott támogatások megszüntetése lehetne. Ez megemelné a fosszilis tüzelőanyagok árát és a petrolkémiai termékek előállításának költségeit, versenyképesebbé tenné a megújuló energiaforrásokat, és potenciálisan fékezné a petrolkémiai ipar növekedését. A New York Timesban követendő példaként említik a körkörös gazdaságot és az Európai Bizottság progresszív tervét, mely 2050-re karbonsemlegességet ígér.

 

Kalló Éva