A zárótanulmány elérhető a projektet megvalósító Egyenlő Bánásmód Hatóság honlapján: (pdf)
"Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének mértéke - fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT emberek" című tanulmány a TÁMOP 5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem - a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése projekt keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A kutatás háttere, célja és módszertana
A különböző társadalomtudományi elméletek és empirikus kutatások sora bizonyítja, hogy valamely, akár lényegtelen jellemzőjük alapján kategorizált, ezáltal sztereotipikusan szemlélt, gyakran stigmatizált, és ilyen értelemben egységes csoportot alkotó, társadalmilag marginalizált és gazdaságilag hátrányos helyzetbe került kisebbségek – nők, testi-lelki betegségekkel szenvedők, a kulturális vagy életviteli szempontokból a többségtől eltérő szokásokkal rendelkezők, idősek, etnikai kisebbségi csoportok tagjai – kettős elnyomás áldozatai. Hátrányos helyzetükért egyaránt felelősek az adott társadalom politikai-gazdasági struktúrájának adottságai és az ezen csoportok megkülönböztetését a társadalmi tudatban rögzítő, történetileg kialakult kategorizációs sémák. A szociális identitás elmélete szerint a pozitív társadalmi identitás fenntartása alapvető emberi szükséglet, amely alapvetően társas összehasonlítás révén történik Az egyén ön- és csoportértékelésének növekedéséhez vezet az, ha az egyén más csoportok tagjait negatívan minősíti, ez pedig táptalaja az előítéletességnek, sztereotipizálásnak, diszkriminációnak. Különösen fontos ennek mechanizmusnak a jelentősége olyan időszakokban, amikor a társadalom széles rétegeinek identitása elbizonytalanodik, leértékelődik.
A vonatkozó nemzetközi szakirodalomból is jól ismert, hogy a diszkrimináció és a kirekesztés társadalmi mechanizmusai önfenntartó erejűek, s idővel a társadalmi struktúra alakításának meghatározó dimenziójává válhatnak. Az elmúlt évtized szociológiai irodalma számos ponton mutatott rá arra, hogy a többségi-kisebbségi feszültségek reprodukciója a magyar társadalom dezintegrálódásának legfontosabb veszélyforrása. A strukturális/intézményes és a személyhez kötődő, kognitív alapú megkülönböztető bánásmód egymást erősíve, politikai-gazdasági, és társadalmi-kulturális összetevői révén a többségi-kisebbségi feszültségek és konfliktusok forrásává válhatnak. Ezek lehetséges ellenszerei, a különböző anti-diszkriminációs próbálkozások és helyzetjavító politikai, gazdasági, illetve szociális intézkedések hatékonysága azonban gyakran megtörik azok miatt a csak lassan, nehezen megváltoztatható szerkezeti adottságok, valamint a mindennapi együttélési viszonyokat átszövő vélemények, attitűdök és gyakorlatok miatt, amelyek a társadalmi együttélés során kialakultak és rögzültek.
A jogtudat-vizsgálatok szerint a megnövekedett jogi tartalmú információk, és a kedvező jogtudati változások között sincs automatikus kapcsolat, a strukturális, kognitív és érzelmi aspektusok bonyolult összefüggésrendszerben hatnak egymásra.
A diszkrimináció megelőzésének egyik fő eszköze a tudatosságnövelés. A tudatosságnövelés főbb módszerei közé sorolható a tájékoztatás és a kommunikáció, az oktatás és képzés, valamint az állampolgárok személyes tapasztalati körének a bővítése. Az oktatás és képzés segítségével történő tudatosságnövelést szakosodott oktatási programok (előadások, tanfolyamok) és oktatási anyagok (kézikönyvek, tankönyvek, képzési segédanyagok) kifejlesztésével lehet megvalósítani – az iskolarendszeren belül a diákok és a tanárok megszólításával, az iskolarendszeren kívül pedig a széles nyilvánosság vagy annak bizonyos rétegeinek a megszólításával.
Jelen kutatási ajánlatunk e célok hatékony eléréséhez kíván hozzájárulni a társadalmi megkülönböztetés Magyarországon legjellemzőbb formáinak feltárásával és a kutatási eredmények közzétételével.
A „Diszkrimináció az Európai Unióban 2009” (Special Eurobarometer 317) felmérés számos megfontolandó megállapítást tett a magyar társadalom hátrányos megkülönböztetéssel és az Amszterdami Szerződésben felsorolt hat társadalmi csoporttal kapcsolatos tudására, nézeteire és attitűdjére vonatkozóan. Magyarországon személyes diszkriminációs tapasztalatról a válaszadók 24%-a számolt be: közülük 8% a kora, 8% a neme, 3% az etnikai hovatartozása, 2% a fogyatékossága, 1% a vallása, hite és 1% a szexuális orientációja miatt szenvedett megkülönböztetést.
A személyesen elszenvedett megkülönböztetés arányainál jellemzően nagyobb mértékben tapasztalták a megkérdezettek, hogy környezetükben mások társadalmi megkülönböztetés áldozataivá váltak. Magyarországon a legtöbben (11%) etnikai alapú diszkrimináció tanúi voltak, ezt követte a kor (7%), a nem (7%), a fogyatékosság (3%), a szexuális orientáció (2%), valamint a vallás és hit szerinti (1%) megkülönböztetés. Ugyanakkor a vizsgált 27 országban a legtöbben (12%) etnikai alapú diszkrimináció tanúi voltak, majd ezt követték a kor (7%), a szexuális orientáció és a fogyatékosság (6-6%), majd a nem valamint a vallás és hit szerinti (5-5%) diszkriminációs formák.
A magyar válaszadók majdnem háromnegyede vélte úgy, hogy az öt évvel korábbi helyzethez képest szélesebb körben jellemző a társadalmi megkülönböztetés. A felmérés eredményei azt is mutatták, hogy az etnikai hovatartozás, a kor, a fogyatékosság és a nem alapján történő hátrányos megkülönböztetés jobban elterjedt Magyarországon, mint az EU többi tagállamában, az átlaghoz képest a különbség 11-21% között van. Ugyanakkor a vallás/hitbeli meggyőződéssel kapcsolatos diszkrimináció kevésbé elterjedt. A munkahelyi hátrányos megkülönböztetés tekintetében a legtöbb hátrányt a bőrszín/etnikai származás, a kor és a nem okozta. Továbbá fontos említeni, hogy Magyarországon 2008 és 2009 között 39%-ról 32%-ra csökkent azoknak az aránya, akik állításuk szerint diszkrimináció áldozatává válva tisztában lennének a jogaikkal.
A diszkrimináció szempontjából különösen érintett csoportnak tekinthetjük Magyarországon a nőket, a romákat, a fogyatékkal élőket, illetve az LMBT embereket. Az alábbiakban ezeknek a csoportoknak a legfontosabb jellegzetességeit foglaljuk össze.
A nemek szerinti diszkrimináció
Az Eurobarométer 2009 felmérés adatai szerint a nemek szerinti diszkrimináció - az életkorral és az etnikai származással együtt - az egyik legfontosabb fajtája a diszkriminációnak az Európai Unióban. A 2006 és 2008 között mért javuló tendencia 2009-ben megfordult, és ismét növekvő arányban (+4%) jelezték a megkérdezettek, hogy észlelik a nemek szerinti diszkriminációt. Magyarország nemcsak, hogy azon országok közé tartozik, ahol a fenti tendencia érvényesült, hanem meg kell állapítanunk, hogy 2008-hoz képest Magyarországon növekedett a legnagyobb mértékben (+14) (Ciprussal egyetemben) a nemek szerinti diszkrimináció észlelése az Európai Unión belül. A probléma súlyosságát jelzi, hogy nemcsak a romlás mértékének tekintetében vagyunk a legrosszabb helyzetben, hanem abszolút értékben is Magyarországon válaszolták a megkérdezettek legnagyobb mértékben (57%), hogy a nemek szerinti diszkrimináció „nagyon és eléggé elterjedt”. Az Európai Unióban a kérdezést megelőző 12 hónapban összesen a megkérdezettek 3%-a százaléka tapasztalat saját maga hátrányos megkülönböztetést a nemi hovatartozása alapján, míg Magyarországon a EU-n belüli legmagasabb arányt, 8%-ot mértek. Az európai adatok arról tanúskodnak, hogy a nemek szerinti diszkrimináció sokkal nagyobb (2,5-szeres) mértékben a nőket sújtja, de a férfiak körében is előfordulhat.
Az LMBT-embereket érintő diszkrimináció Magyarországon
Magyarországon az elmúlt két évtizedben jelentős lépések történtek az LMBT-emberek jogegyenlőségének megteremtése terén, de az érintettek számára továbbra is mindennapos tapasztalat az élet számtalan területén megjelenő diszkrimináció, a többségi társadalom előítéleteivel való szembesülés, a melegek elleni erőszakra buzdító gyűlöletbeszéd és az ennek következtében egyre gyakoribb erőszakos támadások.
A European Social Survey (ESS) 2006-os és 2009-es adatai szerint Magyarország a vizsgált európai országok közül a leginkább homofób társadalmak közé tartozik, mely tényező fontos szerepet játszik az LMBT-emberek által érzékelt társadalmi kirekesztő mechanizmusok működésében. A budapesti Political Capital Institute által az ESS 2003-2009 közötti adatai alapján kidolgozott Jobboldali Extremizmus Index (DEREX – Demand for Right-Wing Extremism) – melynek értékei azt jelzik, hogyegy adott társadalomban a választók hány százaléka lehet fogékony a kirekesztő, nacionalista politikai megoldásokra –, szoros kapcsolatot mutatott Magyarországon a szélsőségesen homofób beállítottsággal.
A „Diszkrimináció az Európai Unióban 2008” (Special Eurobarometer 296) eredményei arra hívták fel a figyelmet, hogy a társadalmi megkülönböztetés érzékelésére nagy hatással van az, hogy a válaszadók személyes ismeretségi körébe tartozik-e olyan érintett, aki maga is szenved a diszkrimináció valamely formájától. A 27 ország válaszadóinak több mint a fele például rendelkezett más vallású, eltérő etnikai hátterű, illetve fogyatékossággal élő ismerőssel, míg homoszexuális és/vagy roma ember ennél jóval ritkábban szerepelt a válaszadók ismerősei között. Magyarországon a homoszexuálisoké volt a második leginkább elutasított csoport a romák után, valamint az EU átlag és a magyar adatok közti eltérés a homoszexualitás megítélésében volt a legjelentősebb. Magyarországon a 27 vizsgált ország közül egyedülálló módon a válaszadók arról számoltak be, hogy az elmúlt öt év során a szexuális orientáció alapú diszkrimináció gyakoribbá vált, míg az összes többi országban a megkérdezettek szerint az ilyen típusú társadalmi megkülönböztetés ritkábbá vált. Ez annál is szembetűnőbb eredmény mivel Magyarországon a megkérdezetteknek csupán 6%-a számolt be arról, hogy rendelkezik homoszexuális ismerőssel vagy baráttal – vagyis feltehetően Magyarországon sokan érzékelték a szexuális orientáció alapú diszkrimináció növekedését azok közül is, akiknek a személyes ismeretségi körébe nem tartoztak olyan érintettek, akik maguk is szenvedtek volna a diszkrimináció e formájától.
A „Diszkrimináció az Európai Unióban 2009” (Special Eurobarometer 317) eredményei szerint a magyar válaszadók 44%-a észlelte a szexuális orientáció alapú diszkriminációt elterjedtnek, míg szintén 44% szerint ritka ez a fajta diszkrimináció. Ezek az adatok azonban nem feltétlenül egy adott társadalmi csoport diszkriminációjának valós elterjedtségét tükrözik, hanem például az alacsony említésszám összefüggésbe hozható a diszkrimináció tudatosulásának hiányával. Így válik érthetővé, hogy az LMBT diszkrimináció elterjedtsége a kutatás szerint a leginkább melegbarát országok közé tartozó Svédországban (57%) és Hollandiában (54%) jóval az EU átlag (47%) feletti, míg a legkevésbé melegbarát Törökországban (37%), Bulgáriában (22%) és Szlovákiában (27%) jóval az alatti. Magyarországon szexuális orientációja alapján személyesen elszenvedett diszkriminációs tapasztalatról a válaszadók 1%-a számolt be. A magyar válaszadók 2%-a pedig tanúja volt annak, hogy környezetében mások szexuális orientációjuk miatt társadalmi megkülönböztetés áldozataivá váltak (ugyanez az arány a vizsgált 27 európai országban átlagosan 6%).
Az LMBT-emberek társadalmi helyzetének feltárásában általános problémát jelent társadalmi „láthatatlanságuk”: mivel általában nem ismerhetők fel külső jegyek alapján, a legtöbb esetben az érintetteken múlik, felfedik-e LMBT-mivoltukat. A társadalmi elismerés és a jogegyenlőség kivívásához az egyén ez esetben külsőleg láthatatlan jellemzőiből adódó hátrányok társadalmilag észlelhetővé tételére lenne szükség, sokan azonban éppen azért kerülik LMBT-létük nyílt(abb) felvállalását, mert ezáltal a heteronormatív társadalom megszokott működési rendjéből való kirekesztést kockáztatnák. Korábbi kutatási eredmények szerint azok a leszbikus nők és meleg férfiak, akiket nem érint a társadalmi megbélyegzés, jellemzően a nyilvánosságtól elzártan, rejtőzködve élik életüket, míg a nyíltan melegként és leszbikusként élők a rejtőzködőknél gyakrabban szembesülnek társadalmi, politikai, gazdasági és vallási indíttatású elutasítással. Itt említendő az a 2009-es Eurobarometer adat, mely szerint 2008-hoz képest másfélszer annyi válaszadó (6% helyett immár 11%) számolt be arról, hogy van homoszexuális ismerőse – bár még ez az arány is jócskán elmarad az európai átlagtól (38%). Európai összehasonlításban ez az adat jól mutatja a magyar LMBT emberek rejtőzködését, ugyanakkor a korábbi évhez képest történő elmozdulás a szexuális irányultság szélesebb körű felvállalására is utal. Az adatok részletesebb elemzéséből kiderül, hogy elsősorban az LMBT embereket ismerő fiatalok száma nőtt meg, ami arról tanúskodik, hogy a fiatalabb LMBT emberek egyre nyíltabbak szexuális irányultságuk felvállalásában.
Az MTA SZKI által a Háttér Társaság a Melegekért LMBT-szervezettel és a Labrisz Leszbikus Egyesülettel együttműködésben a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából 2007-ben végzett, „A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek társadalmi kirekesztettsége Magyarországon” című kutatás eredményei azt mutatták, hogy a megkérdezett magyar LMBT-emberek (N=1122) több mint háromnegyede tapasztalt meg már életében valamilyen megkülönböztetést LMBT-mivolta miatt. Az LMBT-válaszadók leggyakrabban a társadalmi elfogadás hiányától és a szocializáció legfontosabb intézményeiben (a családon, az iskolán, az iskolai kortárscsoporton, a munkahelyen, az egészségügyi intézményeken és a vallási közösségeken belül) tapasztalt elutasítástól és kirekesztéstől szenvednek. A most tervezett kutatásnak az LMBT-almintán végzendő része részben a 2007-es felmérés utánkövetésére, részben a korábbi kutatási adatok által kijelölt problémakörök részletesebb vizsgálatára ad lehetőséget. A kutatás társadalmi relevanciája, hogy az így nyert adatok alapján pontosabb kép alkotható az LMBT-embereket érintő diszkriminációs formák és társadalmi kirekesztő mechanizmusok legtipikusabb formáiról Magyarországon. A kutatási eredmények felhasználásával pedig hatékony stratégiák dolgozhatók ki az érintettek sikeresebb társadalmi integrációjának előmozdítása érdekében: mind a jogvédelem, mind a közösségi szintű és egyéni tudatosságfejlesztés terén.
A fogyatékossággal élők diszkriminációja
Európa lakosságának 10–15%-a minősül fogyatékosnak vagy nevezi magát fogyatékosnak (European Disability Forum 2002). Ezzel a fogyatékos emberek Európában, az Egyesült Államokhoz hasonlóan az egyik legnagyobb kisebbséget és – az idős emberek után – az állami szolgáltatások egyik legnagyobb fogyasztói csoportját alkotják. Az OECD adatai szerint a fogyatékossággal kapcsolatos kiadások az EU-tagállamok nemzeti szociális költségvetéseinek harmadik legnagyobb tételét képezik – az öregségi és egészségügyi kiadások után, a munkanélküliséggel kapcsolatos kiadásokat megelőzve.
A fogyatékossággal élő embereket a magyar társadalomban is az egyik leghátrányosabb helyzetű csoportnak tekintjük. Az érintettek kedvezőtlen egészségi állapota mellett a társadalmi körülményeikben is számos nehézséggel küzdenek, melyek egyfelől jelentősen befolyásolják a mindennapi életüket, másfelől a társadalom által elfogadott normákhoz való igazodást.
A 2001. évi népszámlálás adatai szerint 577000 fogyatékos ember él Magyarországon, ez a népesség 5,7%-a. Ez a számarány az elmúlt évtizedben tovább emelkedett, s úgy tűnik 2010-re elérheti a 8-9%-ot is.
A fogyatékossággal élők életterét jelentősen befolyásolja az iskolázottságuk, a munkaerőpiacon való jelenlétük, a velük szemben fennálló negatív attitűdök, a kirekesztés és a társadalmi integráció esélyei és lehetőségei.
Az oktatási rendszer bár egyre inkább inkluzívitásáról tesz tanúbizonyságot, ennek ellenére az érintett csoportok igen alacsony számarányban vannak jelen az oktatási intézmények különböző szintjein. Ez befolyásolja elhelyezkedésüket, a magasabb szakmai elvárásokat támasztó munkahelyek megszerzését.
1. Táblázat
A népesség fogyatékosság altípusai, nemek és 15-59 éves korcsoport szerint 2001-ben
|
Fogyatékosság típusai |
%-ban |
Fogyatékosok száma |
Férfi |
Nő |
15-59 évesek |
|
Mozgássérült |
43,6 |
251 560 |
121 715 |
129 845 |
114 131 |
|
Látássérült |
14,4 |
83 040 |
34 947 |
48 093 |
34 876 |
|
Értelmi fogyatékos |
9,9 |
56 963 |
31 408 |
25 555 |
37 584 |
|
Hallássérült, beszédhibás |
10,5 |
60 865 |
31 636 |
29 229 |
22 692 |
|
Egyéb |
21,6 |
124 578 |
63 162 |
61 416 |
80 246 |
|
Összesen |
100 |
577 006 |
282 868 |
294 138 |
289 529 |
Forrás: KSH adatok (www.meoszinfo.hu/diszkr/doc/kiegeszitoanyag1.doc)
Ugyanakkor a fogyatékos emberek gazdasági aktivitása leginkább fogyatékosságuk típusától függ. Kevés közöttük a foglalkoztatott, és magas az inaktív keresők aránya. Rehabilitációs foglalkoztatást bővítő bértámogatásban részesülhet – egyéb feltételek fennállása esetén – az a munkaadó, aki olyan munkavállalót alkalmaz, akinek munkaképessége legalább 40%-kal csökkent. A foglalkoztatás gátja az alacsony iskolázottság és a befogadó munkahelyek hiánya. A rossz tapasztalatok miatt sokan az aktív munkakeresésről is lemondanak, ezért munkanélkülivé kevesebben válnak, végül az eltartottság körükben azért alacsonyabb, mert arányaiban kevés a fiatal közöttük (Statisztikai tükör 2007/17).
Az MTA Szociológiai Kutatóintézet NKTH által támogatott, 2008-ban indult kutatása a „Fogyatékossággal élő fiatal felnőttek társadalmi integrálódásának esélyei és lehetőségei a mai Magyarországon” eredményei azt mutatták, hogy a hazai szervezetek köre (149 szervezet/7 régió) nem szívesen foglalkoztat fogyatékossággal élőket. Az okok között bár nem utaltak fogyatékosságra, a személyes beszélgetések során mégis voltak jelzések, címkézések, stigmák.
A jelen kutatásban lehetőségünk adódna arra, hogy konkrét meghatározását kapjuk a fogyatékossággal élők munkahelyi beilleszkedésének, elfogadásának problémáira, a társadalmi kirekesztés okainak magyarázatára.
Már könyvtárnyi azoknak a társadalomtudományi publikációknak a sora, amelyek alaposan dokumentálták a magyarországi romák helyzetének drámai romlását, a társadalmi többségtől való egyre növekvő leszakadását, a térbeli és strukturális szegregáció fokozódását. Egyre többet tudunk az ország különböző régióiban élő roma lakosok életviszonyairól, munkaerő-piaci helyzetéről, egészségi állapotáról a roma tanulók iskolai elkülönítésének intézményes formáiról, felülreprezentáltságukról a gyermekvédelemben, a büntetés-végrehajtó intézményekben, stb. A romák hátrányos helyzetére adott, a tudományos publikációkban megfogalmazott feltételezések között magyarázatként rendre szerepel a romákat érő diszkrimináció, a társadalomban uralkodó előítéletesség, a rasszizmus hatása.
A szociológusok többsége felfogásában az etnikai kisebbségi hovatartozás döntően egy viszony terméke, amely a cigányság fogalmát társadalmi konstrukciónak tekinti, azaz nem származási, vérségi, biológiai vagy akár autentikus kulturális mássága alapján határozza meg a cigány kategória tartalmát. Ez a nézőpont tehát a romákat elsősorban, mint a társadalmi kirekesztés, a megkülönböztetés, a rasszista típusú előítéletek áldozatait látja, olyan társadalmi csoportként, amelynek hátrányos szociális helyzetéért, a társadalmilag érvényes cselekvésének lehetőségeiből való kívülmaradásért a többségi társadalom tehető nagymértékben felelőssé.
A roma kisebbséggel szembeni előítéletek az elmúlt másfél-két évtizedben több szociológiai és szociálpszichológiai kutatás tárgyát képezték Magyarországon. Ezek alapján általánosságban kijelenthető, hogy a cigányellenesség a nem cigány lakosság széles rétegeit hatja át, és ezáltal táptalajául és egyszersmind megerősítéséül szolgál annak az intézményes és nem intézményes diszkriminációnak, kirekesztő identitáspolitikának, amely az iskolában, a munkaerőpiacon, a településpolitikában és egyéb területeken, például a kultúrában, a médiában, a mindennapi életben megmutatkozik. A közelmúlt kutatásai azt mutatták, hogy a cigányok pozitív megkülönböztetését a lakosság fokozottan elutasította, valamint növekedett a cigányokkal szembeni diszkriminációt támogatók aránya. Összességében tehát kedvezőtlenebbekké váltak a lakossági attitűdök a romákkal kapcsolatosan.
Nyilvánvalóan sem a törvényhozás, sem bármilyen kormányzati politika önmagában nem képes a rasszizmus, az előítéletes gondolkodás megszüntetésére, viszont kitüntetett feladata kell, hogy legyen azoknak az intézményesült kirekesztő mechanizmusoknak a megszüntetése, amelyekkel a roma kisebbség akkor szembesül, amikor kapcsolatba lép a mindenki számára elérhetőként definiált intézményekkel – óvodával, iskolával, szakértői bizottsággal, önkormányzattal, munkaügyi hivatallal, kórházzal, stb.-, és megkülönböztetést tapasztal.
A kutatás célja egy, két hullámból álló, többféle mintavételi módszert alkalmazó kutatás lebonyolítása, amelynek célja az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság, illetve az ennek mértékében bekövetkezett változások mérése és elemzése a teljes lakosság, illetve a védett tulajdonságokkal rendelkező csoportok körében.
A fenti cél megvalósítása érdekében 2010-2013 során két, azonos tematikát és módszertani megfontolásokat követő kutatást bonyolítunk le. Mindkét kutatási hullám során külön vizsgáljuk a lakossági attitűdöket, ismereteket, illetve a három kiválasztott, érintett célcsoport tapasztalatait, véleményeit.
A kutatás során tervezett adatfelvételek két hullámát az alábbi paraméterek alapján hajtjuk végre:
- országos reprezentatív minta a felnőtt lakosság körében, 1000 fő személyes megkérdezésével (40 perc)
- kiemelt célcsoportokat vizsgáló, 200-200 fős alminta; az alminták segítségével fogyatékossággal élőket, romákat, illetve LMBT embereket, nőket vizsgálunk (60 perc).
A két kutatási hullám során döntően azonos kérdőívet használunk, így lehetővé válik az eredmények összehasonlítása, trendek felvázolása.
A kutatás során vizsgálandó témakörök
Kutatásunk egyik alapvető kérdése, hogy milyen mértékű és szerkezetű a társadalom tolerancia-foka, jogosultság-érzékenysége. E probléma felvethető a klasszikus jogtudat-vizsgálatok paradigmájában, az állampolgári kultúra és szocializáció kutatási részkérdéseként és a különböző társadalmi, etnikai előítéletek szociológiai kutatásának szerves részeként.
Az elemzés megkísérel választ adni arra a kérdésre, hogy mennyire alkalmas a már létrejött kisebbségvédelmi, antidiszkriminációs, esélyegyenlőség elősegítésére irányuló intézményes rendszer a különböző hátrányos helyzetű, stigmatizált csoportok gondjainak a megoldására, illetőleg mennyire alkalmas ezen csoportok saját civil önszerveződése önérvényesítésük elérésére
A kutatási kérdések között tárgyalni kívánjuk az egyenlő bánásmódhoz való jogot, a pozitív diszkrimináció lehetőségét, a közvetett és a közvetlen diszkrimináció eseteit, a kényszerű szegregáció tilalmát. Vizsgálnánk a stigmatizált kisebbségi csoport-hovatartozás miatti diszkrimináció különös eseteit (pl. a foglalkoztatás, az oktatás, a szociális ellátás, vagy a közigazgatás területein), valamint a diszkrimináció ezen eseteiben alkalmazható eljárásokat és szankciókat, illetve a lakossági illetve a speciális mintákban megkérdezettek ezzel kapcsolatos ismereteit, tudását.
A jelen kutatás szempontjából kiemelt fontosságú, hogy képet kapjunk arról, milyen diszkrimináció, előítélet, továbbá társadalmi kirekesztés éri/érinti a fogyatékossággal élők körét. Mely területeken, milyen mértékű kirekesztésről beszélhetünk. E tekintetből vizsgálati górcső alá vesszük az oktatás, a munkaerőpiac vagy foglalkoztatás, egészségügy, valamint a közvetlen és közvetett társadalmi környezetet (család, barátok, életterek).
A vizsgálat során mindvégig négy fő kutatási terület (jogtudatosság, kirekesztettség, előítéletek, diszkrimináció felismerése és megélése) tematikai vázát követjük.