Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 26. éghajlat-változási konferenciája (COP26) megmutatta, hogy az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló nemzeti politikák terén elért eredmények nem csökkentik kellő mértékben a közelgő súlyos hatások kockázatait, aminek egyik oka, hogy az éghajlati kockázatokat nem kommunikálják hatékonyan. A COP26 elnöksége és a Woodwell Klímakutató Központ a konferencia idején országspecifikus munkaértekezleteket szervezett, annak megértésére, hogyan lehetne hatékonyabban eljuttatni az éghajlati kockázatokra vonatkozó információkat a  döntéshozóknak.

Jelenleg a legtöbb éghajlati kockázatértékelés egyetlen veszélyre összpontosít, nagy térbeli és időbeli léptéket fed le, és gyakran csak a globális vagy csak a nemzeti hatásokat vizsgálja a 21. század végéig. Az éghajlati kockázatok gyakran különböző jövőbeli kibocsátási forgatókönyvek figyelembevételével jelennek meg, ami zavart és bizonytalanságot okozhat. Még mindig hatalmas szakadék tátong az éghajlati kockázatról alkotott értelmezésünk és az éghajlat-politikai ambíciók között.

Az éghajlat-modellezés gyors fejlődése minden eddiginél világosabban szemlélteti az éghajlatváltozás kockázatait. A tudósok betekintést nyújtanak a súlyos események veszélyeibe, a tengerszint emelkedésétől és az áradásoktól a hőstresszig és az erdőtüzekig. Ugyanakkor a nemzeti klímapolitikák sajnálatos módon nem elegendőek a klímaválság enyhítésére. Mivel a világ a század végéig a 1,5°C-os felmelegedés felé halad, a nemzeteknek jelentősen kell csökkenteniük a globális kibocsátást, hogy megőrizzék reményüket az éghajlat stabilizálására.

Az éghajlati kockázat és a jelenlegi klímapolitika közötti kapcsolat azt is mutatja, hogy a nemzetek vezetőinek egy része nem fogadja el a tudományos értékeléseket úgy, hogy az éghajlat-politikát prioritásként kezeljék. A ”Kockázat felismerés – az éghajlati ambíció növelése” című műhelymunka bemutatta az éghajlati kockázatértékelések hatékonyabb elvégzésének lehetőségét, amivel ösztönözni tudja a politikai döntéshozókat.

A megbeszélések olyan kihívásokat azonosítottak, amelyek az egyes országokra jellemzőek. Felmerült annak lehetősége, hogy az éghajlat-politikai változásokat önkormányzatok vagy olyan nagy, magánszektorbeli szervezetek irányítsák, amelyek tisztában vannak az éghajlati kockázatokkal. A munkaértekezlet résztvevői közül sokan arra hivatkoztak, hogy a kockázatértékelést pozitívabb üzenetekkel kell kombinálni, új lehetőségeket hangsúlyozva és megvalósítható megoldásokat kínálva. A résztvevők egyértelművé tették, hogy ezeknek a megoldásoknak a tudósoktól, a kormányzat több szintjén tevékenykedő döntéshozóktól és az érdekelt felektől együttesen kell érkezniük.

A munkacsoport a vizsgált témákhoz kapcsolódóan a következő ajánlásokat fogalmazta meg:

1. Hozzanak létre kommunikációs csatornákat az éghajlat-kutatók számára a politikai döntéshozókkal való együttműködéshez (pl. az operatív törzs a Covid-19 járvány idején), és támogassák e csoportok közötti nyílt és rendszeres kommunikációt a megosztott tudásbázis kialakítása és a releváns szakpolitikai kérdések megfelelő kezelése érdekében.
2. Az elkerülhető lokalizált kockázatok szemléltetésére és az alkalmazkodás korlátainak megvilágítására az érdekelt feleket folyamatosan be kell vonni a regionális klímamodellezésbe.
3. Az összehasonlítás megkönnyítése érdekében szabványosítani kell az éghajlat-értékelési folyamatokban megjelenő legjobb gyakorlatokat, ugyanakkor biztosítani kell, hogy minden értékelés egy adott közönségre szabott legyen.
4. Az államok támogassák az interdiszciplináris csoportokat, hogy közösen készítsenek éghajlati kockázat-értékeléseket és olyan megoldásokat, amelyek kezelni tudják a lépcsőzetes éghajlati hatásokat.

 

 

Ferencz Zoltán 

 

McGlinchey D., Naegele A., Williams A. (2021) Recognizing Risk Raising Climate Ambition Report Woodwell Climate Research Center 24 pp.

https://assets-woodwell.s3.us-east-2.amazonaws.com/wp-content/uploads/2021/11/08160232/Recognizing-Risk-Raising-Climate-Ambition-report.pdf